Egyesületünk szakmai vezetője, Rácz Renátó mindössze 21 évesen, tatabányai úszásoktatóként 2019 elején megalapította a „Mert Úszni Tudni Kell” nevű úszóiskoláját. Elsőként Várgesztesen, a Villapark medencéjében kezdte az úszásoktatást 4-12 éves korú, elsősorban várgesztesi, vértessomlói gyerekeknek. Mellette párhuzamosan már elkezdődött több tatabányai tanfolyam szervezése. Ezek eredményessége miatt az úszóiskola működése tatabányai dominanciájú lett. Kezdetben a kertvárosi Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola, majd a dózsakerti Dózsa György Általános Iskola tanmedencéiben tartotta óráit. Napi rendszerességgel, összesen 60 gyerek vett részt kezdetekben a foglalkozásokon. Ekkor már egy kis háttércsapat is segítette a vállalkozás működését.
A pandémia miatt azonban az iskolák bezártak, így az oktatást, mint oly sok minden mást is fel kellett függeszteni. 2020-ban a nyári nyitás alatt 6 úszótábort és mellette 3 intenzív úszótanfolyamot sikerült lebonyolítani de ősztől ismét leállást kényszerített ki a Covid. A pandémia miatti leállás alatt is folyamatosan igyekeztünk mozgatni nemcsak a gyerekeket, hanem a szülőket is (lásd: fitt kid challange).
Mind a táborokat, mind a tanfolyamokat nagy létszám mellett és hatalmas érdeklődéssel vezényelte le fiatal csapatunk. Köszönhető mindez annak, hogy új szemléletű, gyermekközpontú oktatása elnyerte a szülők tetszését is. Az eredmények és a feszítő növekedési igények, a bővülő csapat már túlnőtték az egyéni vállalkozás kereteit és a folytatásra Egyesület alapítást választottunk.
Az Utánpótlásért Vértes Sport Egyesületet, 2020 decemberében alapítottuk, hogy a folyamatosan bővülő igényeknek eleget tudjunk tenni és több oktatóval, több helyszínen folytathassuk gyermek, fiatal úszás utánpótlás nevelését. Az alapító tagjaink döntően olyan személyek, akik tevékenységet is végeznek egyesületünkben.
Elsődleges célunk, hogy minél több gyermekkel szerettethessük meg a mozgást és újszerű megközelítéssel fellendítsük az utánpótlás nevelést Tatabányán és környékén, a 4-12 év közötti korosztályban.
A tehetségkeresés mellett másodlagos célként tűztük ki a speciális nevelési igényű gyermekek bevonását a sportolásba, a közösségi életbe. Ez főként Down-szindrómával és autizmussal élő fiatalok úszásoktatását jelenti. Emellett elsőként szerveztünk nyári úszótábort speciális nevelési igényű gyermekek támogatására Tatabányán. Erről bővebben a különleges oldalon olvashattok.
Annak érdekében, hogy a gyerkőceink a szünetekben se maradjanak úszás és szórakozás nélkül, minden nyáron táborokat szervezünk. Az egyhetes úszótáboraink immár három éve nagy népszerűségnek örvendenek. A tatabányai Gyémánt Fürdőben szervezett nyári úszótáborok (2019-ben három, 2020-ban már hat) összesen közel 300 gyermeknek jelentettek feledhetetlen élményt. Idei nyárra meghirdetett hat tábor, 200 táborhelye 4 nap alatt telt be. A bővülő oktatói csapat lehetővé tette, hogy a táborokkal párhuzamosan 8 intenzív (egy hetes) úszó tanfolyamot szervezzünk kezdő, közép-haladó és haladó szinten. A tanfolyamok szintén teljes létszámmal futottak le.
